Én készültem. Pontokba szedve a meghívóra vésett instrukciókat, a következőket pakoltam össze:
- egy darab hosszú, loncsos, szürkés szőrű overall, a farkasjelmezem fő alkotóeleme, lompos farokkal, amit egy nagyméretű hajgumival kötöttem föl kurtára, ugyanis a farsangi mulatozás nem elég, hogy jelmezes, ki látott már ilyet, de ráadásul a korcsolyapályára szólt a meghívás, az meg nem járja, hogy a loncsos farkas, aki vagyok, lekorizza a saját farkát, majd abba belegabalyodva zakkanjon hanyatt, nem igaz?
- hozzáillő sapka, két kókadt füllel, az egyik előre kókad, a másik hátra, homlokban fogsor dizájnnal, hibátlan, hegyes filcfogakkal.
- egy pár korcsolya.
- nagyméretű lapos flaskában Bige faterjának kajszijából egy nézetem szerint többszöri kínálgatásra is alkalmatos mennyiség.
- fél lavórnyi pogácsa.
- csajka és kanálgép.
- saját felespohár, bögre dizájnnal, egy "Universitá di Sassari" feliratú nyakpánton rögzítve, mert az ilyen jó, ha kéznél van.
- fényképezőgép, mert nem elég, hogy a felespoharam a nyakamban lóg.
Mentem. Mert imádok céges rendezvényen hülyét csinálni magamból. A munkatársaim ezért szeretnek. Vélhetőleg.
Odaérkeztem, és bár mindezektől úgy néztem, ki, mint aki abban az idétlen angol játékban vesz részt, de mégis sikerült egy menetben becipelni a parkolóból az egész hóbelevancot. Először a pogácsát és az evéshez használatos holmit helyeztem biztonságba az erre a célra felállított asztalokon. Utána elvonultam a jelmezemet magamra ölteni. Aztán a korcsolyát. Lócáról feltápászkodás közben farkasjelmez-orral lebólintani az öltözőszekrény ajtaját és ettől visszazöttyenni a saját felgumizott farkadra: megfizethetetlen. Nem elég, hogy rohadtul ormótlan vagyok, ezt még szerencsétlenkedéssel is tetézem, ez így igazán nagyszerű - gondoltam magamban, miután a második nekifutás után már sikerült is kiaraszolni az öltözőből.
Kedvenc kétméteres munkatársam a folyosón csoszogott szembe, húzta a földön a farkát, jelmeze erősen hasonlított az enyémre, csak világosabb szürke.
- Te is jeti vagy?! - hördült fel a látványomtól.
- Nem, én Piroska vagyok, farkas általi megevettség állapotában.
- Hülye.
Tudom. De olyan jó, hogy megerősítetted.
Bandukoltunk kifelé a többiekhez, és mindkettőnk erősen szőrös jelmezes álla lehullott a látványtól: csupa királynő, szexis ápolónő, római katona, szuper-, denevér- és pókemberek.
- Itt mindenki szexszimbólum - nézte kétméteres munkatársam halkan.
- Mi is, csak mi csubakka kategóriában - morogtam mindkét orrom alatt, szintén észlelvén, hogy még meg se mozdultunk, máris rajtunk röhögnek a többiek.
- Mindjárt bepisálnak a röhögéstől. Mi lesz, ha még csinálunk is valamit?!
- Akkor majd össze is kakilják magukat. Ne rinyálj - előkotortam a gazdagon szőrös belső zsebemből a kajszisflaskát és szőrkesztyűs kezébe nyomtam, hogy kezdjen vele, amit akar. Jeti létére hamar rájött, mi a teendő. Letekerte a kupakot és kortyolt egy egészségeset. - Na látod, nem lesz itt semmi gond. Tíz perc múlva mi fogunk vigyorogni. Ők meg fázni.
Igazam lett. Rövid időn belül nagyot nőtt a népszerűségünk, több okból:
- a szőrös jelmezek belső zsebeiben jól elfértek a flaskáink, és szívesen kínáltuk belőle a didergő szexszimbólumokat,
- velünk olyan jó összekapaszkodni a körtáncban a jégen, szőrös, puha és melegít,
- eltaknyoláskor ha az ember egy jetit temet maga alá, nem üti meg magát.
Így kell túlélni a céges farsangot, boruljon rá cipzár - jövőre, veletek, ugyanitt. A farkasjelmezt megtartom.